2017. március 10., péntek

Göngyölt karaj.

A zsemletöltelékes hús, már régi kedvenc ételem. Gyerekkoromban is nagyon odavoltam  érte, de ahogy férjhez mentem az volt az első, hogy töltött karajt tálaljak a férjemnek, hogy ő is megkóstolhassa.. A mártást azóta másképpen készítem el, sokkal finomabb, és  burgonya  köret illik hozzá a legjobban.



Hozzávalók:


1 kg sertéskaraj
2
1 evőkanál sertés fűszerkeverék
3
A töltelékhez:
4
2 db tojás
5
kevés só
6
bors
7
1 csokor aprított petrezselyemzöld
8
3 db rozskeverékes zsemle
9
1 db hagyma
10
olaj
11
fogvájó




Elkészítés módja:
A karajszeleteket kiklopfoljuk és kicsit besózzuk, félretesszük. Addig a töltelékhez a hagymát kockázzuk fel és kevés olajon dinszteljük meg, az áztatott zsemléket csavarjuk ki és tegyük a hagymához, jól keverjük össze, sózzuk, borsozzuk, majd a tojásokat üssük bele és megint jól keverjük el, addig míg össze nem áll.petrezselyemmel ízesítjük, Ezután levesszük a tűzről, és ha kihűlt, vízes kézzel mindegyik hús közepére halmozunk belőle, elkenjük, és feltekerjük. Fogpiszkálóval megtűzzük.
 Teflon tepsibe rakjuk sorba, olívával permetezzük (szórófejes)és a hústekercseket  sertés fűszerrel megszórjuk és kevés vizet öntünk alá. Fóliával letakarjuk, és 180 fokon alsó-felső sütés 40 percig sütjük. Ha kész levesszük a fóliát és kicsit rágrillezünk, hogy legyen színe, de ne szárítsuk ki a húst. Letakarva tegyük félre 20 percre, azután tálaljuk burgonyapürével, és savanyúsággal.