2017. február 9., csütörtök

Matcha tiramisu.



A fantáziám rögtön beindul, ahogy a japán zöld matcha teából készült süteményekről begyűjtöttem az információkat. Nem is hinnénk mennyi mindent lehet vele megújítani, szépíteni, és fantáziálni. Én most ebbe a projektbe fogtam. Van akit nem érdekel, de nem értük teszem, hanem azokért, akik az egészséges életmódot választják.







Hozzávalók:

1 csomag babapiskóta
kb 20 dkg 
50 dkg mascarpone krémsajt
3 ek porcukor
3 egész tojás
1 +1 kk zöld teapor
2 dl pressokávé
1 dl limoncello citromlikőr
1 ek vanília aroma
A tetejére kevés zöld matcha teapor

Elkészítése:

A piskótákat előkészítjük, és a kávéba keverjük a likőrt, és a vanília aromát,majd az 1 kk teaport.Jól keverjük össze.
Ebben megmártjuk a piskótákat, és egy erre a célra megfelelő tálba sorba lerakjuk egymás mellé. A tojásokat szétválasztjuk, és a sárgákat a cukorral habosra felverjük, majd a matcha tea porból keverünk hozzá 1 mokkáskanálnyit. A fehérjékből is kemény habot verünk, majd a krémsajtot a sárgájához keverjük, és a fehérjét is lassan adagolva vegyítsük hozzá.A fele krémet simítsuk a piskótára, majd a második sorral is járjunk el úgy, hogy mártogassuk a piskótát mindkét oldalát, és rakjuk a krémre. Befedjük a másik fele krémmel az egészet, és rászitáljuk a maradék matcha teaport. Letakarjuk folpackkal.Hűtőbe tesszük, hogy az ízek összeérjenek. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése