2016. július 27., szerda

Pikáns avokádókrém.

10 perc alatt elkészül 2 főre ez az egyszerű, ámde mégis ízletes vitaminban gazdag reggeli.



Hozzávalók:

2 közepes avokádó
2 dl görög joghurtkrém eredeti
3 gerezd fokhagyma
2 evőkanál citromlé
csipet cayenne bors
só ízlés szerint
feketebors frissen őrölve ízlés szerint
1 kis csokor frissen  vágott snidling a tetejére

Elkészítése:

Megtisztítjuk az avokádókat
majd egy tálba tesszük melyben a hozzávalókkal együtt szeretnénk  villával összedolgozni. Mehet a fokhagyma, a görög joghurt és a citromlé is bele. A frissen őrölt borssal, és cayenne borssal
valamint a sóval összedolgozzuk a krémet, ekkor már nem turmixolunk.Aki persze szertné, az teheti,de felesleges. Jó ha rusztikus ez a krém. Tetejére vágott snidlinget szórunk,és behűtjük 1 órára tálalás előtt.bagettre kenve vagy kedvenc péksütinkre kenve fogyasszuk, és friss zöldségeket tegyünk köréje.

Fűszeres sárgarépaleves laskagombával.


Egy kis válzozatosság a levesek mindíg akkor a legfinomabbak, ha azokat változatos zöldségfélékből állítunk össze. Így vagyok a gombákkal is. Az ízesítés sem mindegy, így most ezt a nagyon jóízű laskagombás változatot  készítettem el.Ezt a fajta gombát szinte egész évszakban meglehet vásárolni az üzletekben.


Hozzávalók:

25 dkg laskagomba
1 csomag zsenge  új sárgarépa
1 ek vágott petrezselyemzöld
1 tk tárkony frissen vágott
só,bors ízlés szerint
1 tk étkezési keményítő
1 l húsalaplé
2 dl tejföl
szerecsendió reszelve egy kk
3 dkg vaj

Elkészítése:


A sárgarépát megtisztítjuk, karikára vágjuk, majd kevés olajon pároljuk kevés só, és bors társaságában.Ezután felöntjük a húslevessel, és a zöld fűszereket beleszórjuk.Felforraljuk, amíg a répa puhul, addig a laskagombát csíkokra vágjuk, és a vajon átsütjük. A tejfölt a keményítővel egy kevés forró levessel simára keverjük, a tűzről lehúzott levest ezzel dúsítjuk, sürítjük. Közvetlenül tálalás előtt szórjuk az átsütött laskagombát a levesbe.Friss tárkonnyal még megszórjuk,és petrezselyemmel is.


2016. július 26., kedd

Sertésborda savoyai módra.







Hozzávalók:



Elkészítése:
  1. A karajszeleteket kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk.
  2. A burgonyát karikára vágjuk.
  3. A vöröshagymát apró kockára vágjuk, világosra pirítjuk.
  4. A petrezselymet apróra vagdaljuk.A hagymához keverjük.
  5. A szeleteknek mindkét oldalát lisztben megforgatjuk, olajban megsütjük, vigyázva, hogy ne száradjon ki.
  6. A burgonyát bő olajban szép aranysárgára sütjük.Itatósra téve lecsepegtetjük róla az olajat.
  7. Sózzuk, borsozzuk, és a lepirított vöröshagymás petrezselyemmel összeforgatjuk.
  8. A burgonya felét kiolajozott tepsibe vagy tűzálló tálba rendezzük.
  9. Ráhelyezzük az elősütött bordákat, majd lefedjük a burgonya másik felével.
  10. Ráöntjük a húslevest.
  11. Tetejére szórjuk a lereszelt sajtot, majd megöntözzük az olvasztott vajjal.
  12. Középmeleg sütőben sütjük meg úgy, hogy a burgonya és a hús megpuhuljon, teteje pedig pirosra, ropogósra süljön.



Nápolyban.










 


Positano-Amalfi-Ravello.

A világ egyik  legszebb panorámájú útja az Amalfi partszakasz. Gyöngyszem városkái szinte odavannak festve  a megközelíthetelen sziklafalakra, az út ami összeköti őket, minden kanyarban újabb látvánnyal , ajándékozza meg az erre járókat.Mivel ez a vidék a tengerről felejthetetlen, mi lesétálunk Positanoba, megismerve így a vidék talán leghíresebb nyaralóhelyét a függőleges várost.hajóval utazunk innét Amalfiba, a nagy múltú tengeri  köztársaságba.













Caserta Királyi Palota.







A világörökség listáján is szereplő Királyi palota amely a nápolyi Bourbon királyok rezidenciája volt.Megtekintettük Európa egyik legszebb királyi palotáját a királyi apartmanokat, az udvari kápolnát, majd a kertet, mely szőkőkútjaival , vízeséseivel angol parkjával csodaszép együttest alkotna, ha az a ha ott nem lenne. Kicsit megtéveszti az odalátogatót.A palota éppen restaurálás alatt áll, és sajnos az angolkert is éppen nem a legszebb állapotában volt, de remélhetjük, hogy az adományokból egyszer majd újra eredeti pompájában láthatjuk.Kár lenne elhanyagolni,hiszen csodás örökségről van szó.Sajnos a kertet is csak kívülről csodálhattuk meg, pedig csodaszép különleges növényeket telepítettek a kertbe, ami nem hétköznapi, hanem igazi látványosság.Néhány fotó erejéig sikerült megörökítenem  magunk részére.










2016. július 25., hétfő

Capri szigete.

Capri
Sziget, Olaszország
Capri egy sziget Olaszországban, a Nápolyi-öböl déli részén, a Sorrentói-félszigethez közel. Kellemes éghajlatának köszönhetően már a rómaiak korában népszerű üdülőhely volt. A sziget területén két község osztozik: Anacapri, valamint Capri.Hihetetlenül szép,nem lehet betelni vele.Az ember csak ámul, a hétköznapi embernek ez maga a csoda!A világ legszebb szigetének mondják,és bizonyára így is van.










Faraglioni sziklák.
A három szikláról már az ókori írók említést tesznek, többek között Vergilius, aki az Aeneasban említi őket a szirénekkel kapcsolatos mondakör kapcsán. Nevük valószínűleg a görög phárosz szóból ered, aminek jelentése világítótorony. Ennek történelmi alapja is van, hiszen az ókorban Capri szikláinak tetején tüzeket gyújtottak, hogy jelezzék a közeledő hajóknak, hogy útjukban veszélyes akadályok vannak. Valószínűleg a Faraglioni sziklák tetején is gyújtottak hasonló tüzeket.