2015. augusztus 24., hétfő

Olasz csicseriborsó- leves.

Stahl Judittól kevés receptet szoktam lejegyezni, de ez a leves nagyon megtetszett.Kicsit változtattam rajta,mármint az elkészítés módján,Szerintem ez így finom,és én nem használtam hozzá krémsajtot sem.Persze aki kiszeretné próbálni,az keverjen bele mascarponét is,és szórja meg jól peterezselyemmel.

Hozzávaló a leveshez:
3 ek olivaolaj
1 vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
2 szem burgonya
3 sárgarépa
10 dkg zeller
15 dkg füstölt szalonna
2-3 evőkanál olívaolaj
Só és frissen őrölt bors
1 kávéskanál morzsolt kakukkfű
2 teáskanál mustár
1 doboz 40 dkg-os hámozottparadicsom-konzerv
30 dkg füstölt kolbász
1 doboz 40 dkg-os csicseriborsó-konzerv
1 ág friss rozmaring
 0,5 dl balzsamamecet

Az olajat felhevítem,és a hagymát apróra vágva rádobom.Kissé lepirítom.A szalonnát felkockázom,és azt is rádobom,és lepirítom, persze álandó kevergetés mellett.A répát felkarikázom,a zellert felkockázom,a burgonyát megtisztítom felkockázom, a  fokhagymát lereszelem.Második lépés,hogy a fokhagymát is hozzákeverem,és a konzerv paradicsomot ráöntöm.A paradicsomot is felaprózom,úgy teszem a levesalapba.A csicseriborsót leszűröm,és azt is a fazékba rakom az összes zöldséggel együtt.Szépen lassan hagyom forrdogálni.20 perc múlva felöntöm vízzel, a balzsamecettel  mustárral sóval, kakukkfüvel borssal is ízesítjük.Ezalatt a kolbászt felkarikázom.

Haladok is tovább. Az egészet aztán alaposan összeforgatom, megvárom míg a felforr a leves. Letakarom a lábost és hagyom, hogy csendben felforrjon.

Én ezt kihagytam,de ne tegyétek.

Amíg forrósodik, felaprítom a petrezselymet, aztán egy kisebb tálkában összekeverem a mascarponéval és a tejszínnel. Ez az ízes keverék kerül majd tálaláskor a leves alá.

Szilvás tiramisu krémes.















Hozzávalók:

 A Sütőforma előkészítéséhez
30 g margarin
2 púpozott evőkanál zsemlemorzsa

 2 evőkanál barna nádcukor
 1 kávéskanál őrölt szegfűszeg,és csillagánizs
 30 dkg kb 20 szem  szilva

 A piskótához:

 7 db tojás nagyobbacska
 7 evőkanál kristálycukor
 7 evőkanál búzaliszt (BL55)
 1/2 cs sütőpor
1 evőkanál kakaópor - holland

 A krémhez:

2x 40 g pudingpor Tiramisu ízű
 700 ml 2,8%-os tej
4 evőkanál kristálycukor
 20 dkg Rama vajasíz
 150 g porcukor
A tetejére
 3 ek cukrozott kakaópor



A szilvát megmossuk, kimagozzuk, és flbevágjuk. Egy 25x25 cm-es tepsit sütőpapírral kibélelünk, margarinnal megkenjük, majd zsemlemorzsával meghintjük. A fél szilvákat üregükkel felfelé rárakjuk, a fűszeres barnacukorral megszórjuk..Elkészítjük a piskóta tésztát. A tojásokat szétválasztjuk a sárgáját a cukorral fehéredésig keverjük, hozzáadjuk a lisztet az átszitált sütőport. A tojások fehérjéből kemény habot verünk, majd óvatosan beleforgatjuk a tojássárgás masszához. Egyneművé keverjük. A krém 2/3-át a szilvára öntjük és egyenletesen elsimítjuk. A maradék masszába 1 evőkanál kakaóport keverünk. A többi tésztára csurgatjuk majd egy kicsit bele is keverjük egy kanállal.180 C fokra előmelegített sütőben 40 perc alatt készre sütjük. Tapintással ellenőrizzük.A közepét ha benyomjuk,és ruganyos,de nem lágy, akkor jó.Tűpróbát is készíthetünk.Beleszúrva ha a tészta nem ragad rá, akkor jó. Így  ellenőrizzük, hogy megsült-e a belseje. Ha megsült deszkára borítjuk, tetejéről a sütőpapírt lehúzzuk, megvárjuk míg kihűl.A krémhez a Tiramisu pudingporból a cukorral tejjel sűrű pudingot főzünk, kihűtjük. Amíg hűl a margarint a porcukorral habosra keverjük. A langyos kihűlt pudingot apránként adagoljuk hozzá keverjük össze, majd ezt a krémet a szilvára simítjuk.Kakaóporral megszórjuk.Én cukrozottal diszítettem.Lehet reszelt csokoládéval is,akinek az tetszik.

Grillezett csirkenyárs zöldségekkel.





Provance-i grillezett csirkemell zöldségekkel.

Azokon a forró nyári napokon úgy augusztus elején nagyon jólesett grillezni a konyhai serpenyőben. Gyorsan elkészülő egészséges vacsorát lehet összedobni 1 óra alatt. A grillserpenyőt olivával megkenjük, és a húsnyársakat egyszerűen ráhelyezve szép pirosra sütjük őket néha úgy lazán, és  lustán megforgatva.A zöldségekkel ugyanígy járunk el. Az a lényeg,hogy ne sózzuk be előre a zöldségeket,csak szeletelve helyezzük bele a forró serpenyőbe.Utólagosan sózzuk,és borsozzuk meg.Provance fűszerkeveréket használtam a húshoz,amit 1 órával a sütés előtt megolajozva a húst szórtam meg a fűszerrel,és hagytam érni.A hosszúkásra vágott csirkemellfilét könnyedén hullámos, vagy köralakban szúrhatjuk rá,az előre beáztatott nyársakra,de ez sem kötelező,mert nekem ez sem ég meg a serpenyőben.Padlizsánt egy jókora darabot felszeleteltem,és grillezni való  apró fürtös paradicsomot vágtam ketté a grillezéshez.Mindenből annyit, amennyi két személyre elegendő.Ahogy elkészült rögtön el is fogyott!